Történet
Magyarországon a ’90-es években a fogyatékos személyek ellátórendszere még mindig a rendszerváltás előtti állapotban volt. A magyar gyógypedagógia és a szociális ellátás stagnáló „állóvize” nehezen fogadta be azokat a szülői igényeket, melyeket a nyugati minták alapján megfogalmaztak az érintettek. Varázsszavaknak tűntek az olyan kulcsszavak, mint integráció, családias lakóotthon, autizmus specifikus ellátás vagy akár az értékteremtő foglakoztatás. Senki sem mert választ adni arra a kérdésre a szülőknek, hogy „mi lesz a gyermekemmel, ha meghalok?”. A rendszer ugyanis a nagy létszámú, többnyire eldugott kastélyokban berendezett otthonok perspektíváját biztosította.
A ’90-es évek Miskolcán járunk. Az egyik alternatív iskolában merész pedagógiai vállalkozást indít a tanító: hivatalosan is bejelentett integráló osztályt hozott létre, azaz a szülők neheztelése ellenére, értelmileg akadályozott gyereket vett fel osztályába. A „furcsa” fiúcskát az egyik „elkényeztetett” kislánnyal ültette össze egy padba. Fél év múlva „csoda” történt! Minden külső erőltetés nélkül, a kislány mentora, őrangyala lett a fiúcskának (pl.: elkezdte segíteni őt az iskolai feladatok végzésében). A pozitív történet kapcsán a lány szülei megkérdezték, hogy hogyan fejezhetik ki köszönetüket, hogyan segíthetik ezt az integrációs folyamatot? A válasz egyértelmű volt! Segítsenek létrehozni egy alapítványt, mely ennek a fogyatékos fiúcskának felnőtt életében is pozitív jövőképet tud majd adni.
Így lett a kislány édesanyja, Lengyelné Kratkóczki Beáta a Szimbiózis Alapítvány alapítója és az egykori osztálytanító, Jakubinyi László az alapítvány kuratóriumi elnöke.
Az alapítás gondolatától a létrehozásig és a kezdeti szakmai koncepció kialakításáig elévülhetetlen érdemei vannak Georg Kühlewindnek, azaz Dr. Székely Györgynek, aki áldozatkész mentorként segítette a szervezet megszületését és elindítását. „Gyuri bácsi” polgári foglalkozását tekintve vegyész professzor és egyetemi tanár volt, aki ugyanakkor nemzetközileg elismert filozófus, író és az alternatív pedagógiák neves kutatója. Számos könyvet írt a gyermeki lélek fejlődéséről és a különleges képességekkel bíró fiatalok sajátosságairól. Rendkívüli érzékenységgel fordult az autizmus megértése felé. Tőle származik a „Szimbiózis” név választásának és missziós elvének története is, melyet egyik előadásán mesélt el:
„Képzeljék el, hogy vesznek egy jegyet egy koncertre. Elérkezik a nagy nap és a párjukkal elmennek a színházterembe. A színpadon egy gyönyörű koncertzongora áll. Elfoglalják a helyüket, elhalványulnak a fények és kijön az előadóművész, meghajol, tapsolnak… . Elkezdi játszani a concertót. Alig telik el egy szösszenetnyi idő, arra leszünk figyelmesek, hogy valami „iszonyú zene hallatszik”. Partnerünkre nézünk, ő is fintorog, aztán hirtelen valaki füttyent és kitör a botrány. Az előadóművész is megijed és beszalad a színfalak mögé. Mi pedig együtt vonulunk, öklünket rázva a dühöngő tömeggel a pénztárhoz, hogy „mi nem erre vettünk jegyet!”. Ez történik akkor is, amikor egy furcsa, fogyatékos emberrel találkozunk (akár szülőként is). A példához visszatérve, senki sem gondol abba bele, hogy amikor a segédmunkások behozták a zongorát, valaki megbotlott és elpattant néhány húr. Ebben az esetben a kérdés az, hogy az előadó igazi művész-e vagy sem? Ha már úgy esett, hogy valakinek az életében nem adatott meg egy tökéletes hangszer, akkor a segítő szakmának az a feladata, hogy megteremtse mindenki számára azokat a feltételeket, hogy környezetének bemutathassa életművészi képességeit.”
A Szimbiózis Alapítvány annak a filozófiának az égiszében jött létre, mely a fogyatékossággal élő embereket teljes értékűnek tekinti, a normalitás egyik variánsának. A Szimbiózis névválasztás is erre utal: egyenrangú partnernek tekintjük Őket és olyan közösségi színtereket hozunk létre, ahol egymás kölcsönös segítésével értékeket tudunk létrehozni.
Dr. Székely György 2006-os halála után létrehozott első lakásotthonunkat Kühlewind Háznak neveztük el.
