Májustól egy nagyszabású közös akció veszi kezdetét a Zip's Beer & Tapas és a Szimbiózis Alapítvány között. Egyrészt az alapítvány termékei (sajtok, lekvárok, szörpök) felkerülnek a tapas bár étlapjára. Másrészt, május hónapban egy támogatói akciót is indít a vendéglátóhely.
Minden elfogyasztott pohár sör után 20 Ft-tal támogatja a Szimbiózis Alapítványt a vendéglátóhely. A vendégek a csapolt sör után is kapnak kupakot, amelyet a kihelyezett gyűjtőládába dobhatnak, ezt pedig hónap végén összesítik.
„A Zip's Beer & Tapastól eddig sem állt távol az efféle támogatói együttműködés. A Szimbiózis Alapítvány tevékenységére azonban csak a közelmúltban figyeltünk fel, és úgy éreztük szívesen támogatnánk egy helyi közösséget, aki sokat tesz a rászorulókért, a fogyatékossággal élőkért. Megismertük és megkóstoltuk a Baráthegyi Majorságban készített sajtokat, lekvárokat, szörpöket - amelyeket fogyatékossággal élők és megváltozott munkaképességűek készítenek - és nem is volt kérdés, hogy ezeket a minőségi alapanyagokat szívesen használnánk a konyhánkban. Annál is inkább, mivel célunk, hogy minél inkább helyben előállított élelmiszert tartalmazzanak a sör mellé felszolgált fogások. „ – mondta Tar Gergő üzletvezető.
„Minden együttműködés fontos, különösen, ha az gazdasági és szociális szereplők között köttetik. Ez az együttműködés a társadalmi szolidaritás innovatív példája, amelytől azt várjuk, hogy a vendégek tovább népszerűsítik majd a majorsági termékeket. Egy-egy ehhez hasonló kezdeményezés mindenki számára megtérülő befektetés, hiszen rávilágít arra, hogy a fogyatékos emberek is képesek valódi értéket teremteni.„ – emelte ki Jakubinyi László a Szimbiózis Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A sajtokat már most megtalálják az étlapon a vendégek, így most már Miskolc belvárosában, a Széchényi u. 26. szám alatt is megkóstolhatják azokat a finom ízekre vágyók. A lekvárok hamarosan a desszertekben köszönnek vissza, a szörpök pedig a nyári időszakban jelennek meg a kínálatban. A támogatói akció május végéig tart, addig lehet majd bedobni a kupakokat a pulton elhelyezett gyűjtőládában.
fotó: MINAP / Mocsári László